Friss árfolyamok >>

Új gyár nyílik Magyarországon

2018. június 5. 15:08:00
A több mint 2 milliárdos beruházással a cég vezető beszállítóvá válhat Európában.

Ajánlatunk

A Tom-Ferr Zrt. több mint 2 milliárd forintos beruházással egy új, autóipari csőgyárat épít meglévő telephelye mellett, a tatai ipari parkban - közölte a vállalat igazgatóhelyettese. Laczkó Nóra elmondta: a csőáruk magyarországi piacának közel harmadát birtokló, magyar tulajdonú vállalat célja, hogy az európai autóipari piacon vezető beszállítói szerepe legyen és növelje a gyár függetlenségét a külső alapanyag szállítóktól.

Az új üzem az országban egyedüliként, szabványos minőségű autóipari csöveket állít elő kör, négyzet vagy téglalap keresztmetszettel. A vállalat éves szinten 10 ezer tonna csőárut és 20 ezer tonna hasítottacél-szalagot külső ügyfeleknek értékesítene, számítások szerint a piac felvevő kapacitása ennek többszöröse. A társaság által feldolgozott termékek a belföldi autógyárak mellett mintegy ezer kilométeres körön belül lévő üzemekbe kerülnek, Magyarországtól nyugati irányba.

Trump intézkedése kőkeményen elgáncsolta Európát

Ahogy arról már korábban írtunk, Donald Trump 25 százalékos importvámot vetett ki az acélra, 10 százalékosat pedig az alumíniumra. Ennek életbe lépéséig csekély mértékű türelmi időt kaptak egyes országok, köztük az Európai Unió is, ez azonban június elsejével lejárt. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A mintegy 2,1 milliárd forintos beruházáshoz a vállalat uniós pályázatokon csaknem 850 millió forint támogatást nyert el. A 4000 négyzetméteres létesítmény a legmodernebb technológiával rendelkezik és mintegy 25 új munkahelyet teremt. A fejlesztés jövő nyáron zárul le.

A cég tíz éve adta át jelenlegi üzemét a tatai ipari parkban közel kétmilliárd forintos beruházással. A 4400 négyzetméteres létesítményben ülésvázakat, ajtómerevítéseket, lökhárítókat és más fémből készült biztonsági elemeket gyártanak.

A vállalat Magyarország legnagyobb autóipari csőellátó vállalkozása, a társaság szállítja az esztergomi Suzukikba épített csövek 70 százalékát. A vállalat még 1997-ben, a csepeli csőgyár privatizációja idején vásárolta meg az egyik csőgyártó társaságot, mára évente 28 ezer tonnánál több csövet értékeit határon innen és túl. A cég jelenleg 190 dolgozónak ad munkát, ebből 40 ember kereskedelemmel, míg 150 fő a tatai gyártóbázison dolgozik. Tavalyi árbevételük elérte a 6 milliárd forintot.

Ilyen repülőgépgyára is csak Magyarországnak lesz

Boros László vezérigazgató a beruházás bokrétaünnepen elmondta, az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy 2 ezer négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki. Részletek >>>

Vodafone Tippek
Amit minden kkv-nak tudnia kellene: mire jó a felhő?

Amit minden kkv-nak tudnia kellene: mire jó a felhő?

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás