Friss árfolyamok >>

Elcsalták az uniós pénzeket – sosem járt vendég a panzióban

2018. március 2. 12:59:00
Vendégház kialakítására kapták a pénzt.

Vendégház kialakításához nyert állami támogatást Nógrád megyében egy 27 éves nő, de a pénzt testvére házának felújítására fordította. Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt vádat emelt ellene a Balassagyarmati Járási Ügyészség.

A vádlott 2013-ban nyújtott be támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz vendégház kialakítására. Testvére csécsei házának felújítását, bővítését, benne szálláshely kialakítását tervezte. Pályázatára 14,122 millió forintos támogatást kapott.

A leégett házból albérlet lett

A pályázati feltételek szerint az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt éven át idegenforgalmi szálláshelyként kellett volna üzemeltetni a felújított ingatlant. A kifizetés után a hatóság többször is helyszíni ellenőrzést tartott, és azt tapasztalta, hogy a házban nem szállóvendégek, hanem a vádlott és családja lakik életvitelszerűen, emiatt a ház idegenforgalmi tevékenység folytatására nem is alkalmas.

A vádlott ezt azzal indokolta, hogy saját háza kiégett és lakhatatlanná vált, valójában azonban albérletbe adta ki. Mint a főügyész elmondta, a vendégkönyvben tüntettek fel vendégeket is, akikről a vizsgálat kiderítette, hogy a vádlott meghívására odaérkező rokonok, és nem kellett fizetniük a szállásért.

Bóna Gyula kiemelte, hogy a vádlott az állami költségvetésből támogatásként kapott pénzt így nem a támogatási cél megvalósításra használta fel, a házat szálláshelyként soha nem üzemeltette.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás