Friss árfolyamok >>

Újabb öt különleges bankfiókot indítanak el Magyarországon

2018. június 8. 15:10:00
Korábban már buszra pakoltak egy bankfiókot, most újabb öt járművet állít szolgálatba a Takarék Csoport.

Ajánlatunk

A Takarék Csoport korábban Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében azzal a céllal indította el tavaly ősszel az első Takarék-buszt, hogy termékeit és szolgáltatásait olyan távoli, kis lélekszámú helyeken élő ügyfelei számára is elérhetővé tegye, ahol nincs fizikailag elérhető bankfiókja. A társaság közleménye szerint mostanra nagyjából ugyanakkora forgalmat bonyolít le a településeken a busz, mint az ott korábban működött hagyományos fiókok.

Azt írják: az ügyfelek nem csupán azért vehetik igénybe a Takarék-buszt, hogy az annak hátuljában elhelyezett ATM-ből készpénzt vegyenek fel, hanem számlát nyitnak, pénzt fizetnek be, átutalásokat bonyolítanak le, bankkártyát és netbanki hozzáférést, valamint sms-szolgáltatást igényelnek, betéteket kötnek le és állampapírokat vásárolnak. Emellett rendszeresen kérnek információt a bankszámláikról és az egyéb pénzügyi termékekről.

A következő hónapokban újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt Takarék-busz áll üzembe további öt megyében (Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok). A takarékok úgy számolnak: a buszok összesen csaknem száz hazai településen több százezer ember számára teszik elérhetővé a takarékok termékeit és szolgáltatásait.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás