Friss árfolyamok >>

Mennyi pénzt szórtak el a magyarok SZÉP-kártyán?

2018. július 9. 11:59:00
Erre költött 1,5 millió magyar az elmúlt években.

A Széchenyi Pihenő Kártya 2011 végén indult, felváltva a korábbi üdülési csekket. Ma az adható keret 450 ezer forint, amiből belföldi szálláshelyre 225, meleg étkezésre 150, egészségügyi, szépségápolási és sportszolgáltatásokra pedig 75 ezer forint adható - emlékeztet a Blokkk.com szakblog cikke.

2017-ben másfél milliónál is több embernek volt SZÉP-kártyája. A Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból ki lehet bányászni a SZÉP-kártya felhasználására vonatkozó információk egy részét, bár 2017-ről csak az első három negyedév adata érhető el. Öt év alatt összesen legalább 470 milliárd forintot költöttek el a családok.

Az összes SZÉP-kártya költésnek csak kisebb része, alig több mint ötöde ment el a szálláshelyeken, tehát az zsebarányokban meghatározott fő célkitűzés csak részben jött be.

A szálláshelyek összes bevételének 10 százaléka alatt mozgott a SZÉP-kártya költés a szálláshelyeken. A belföldi turisztikai költekezésben már tetemesebb a súlya, 20-25 százalék között hullámzott az elmúlt években:

A SZÉP-kártya pénzek 70 százalékát a vendéglátóhelyek könyvelhették el bevételként. A vendéglátás éves forgalma egyébként 2012-ben 731 milliárd forint volt, 2017-ben pedig már 1 072 milliárd forint. Forgalmukhoz képest kisebb a SZÉP-kártyás bevétel súlya, mint a szálláshelyeken.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás