Friss árfolyamok >>

Trump miatt süllyednek a tőzsdék? Esik a forint

2019. február 8. 18:54:00 – Eidenpenz József
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, a lassuló világgazdaság és vállalati gyorsjelentések szerepelnek a magyarázatok listáján, miért esnek a tőzsdék harmadik napja. Trump ráadásul megerősítette, hogy egyelőre nem akar kínai kollégájával találkozni.

Megint rossz volt a hangulat a világ részvénypiacain, aminek fől oka az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások körüli bizonytalanság lehet. Ehhez a világgazdaság lassulására utaló újabb és újabb jelek, valamint nem túl jó vállalati gyorsjelentések jöttek.

A német DAX index 1,1 százalékkal esett, a Wirecard fizetési szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat 12,5 százalékos esése ehhez nagyban hozzájárult. A cég szingapúri egységénél a Financial Times szerint razzia volt, bár ezt aztán cáfolták. A francia tőzsdemutató 0,5, a brit 0,3 százalékkal süllyedt.

Az USA-ban az indexek fél százalék körüli mínuszban vannak. Donald Trump elnök megerősítette a híresztelést, hogy nem kíván a kínai elnökkel a kereskedelmi tárgyalások március 1-jei vége előtt találkozni.

Itthon a BUX index 1,2 százalékkal ment le, főleg a Mol 2,7 százalékos esése miatt, 3160-ra. Az OTP is 1,1 százalékkal süllyedt 11 270-re, a Richter 0,5 százalékkal pattant vissza az előző napi, gyorsjelentés utáni gödörből, a Telekom 0,1 százalékkal tudott erősödni.

További árfolyamok itt láthatók

A forint lassan tovább gyengül, most 319,20 volt az euró, 40 fillérrel a csütörtök esti érték felett. A nemesfémek felfelé tartanak, az olaj nagyjából stagnál.

Húsz százalékkal ugrott a Plotinus, stagnált az AutoWallis.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás