Friss árfolyamok >>

Van, ami nagyon bejött a K&H-nak

2018. május 25. 09:25:00
Jó évet zárt a bankcsoport.

A K&H Bankcsoport 15,1 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta az idei első negyedévet, egy ingatlanügyletből származó egyszeri bevétel nélkül az adózás utáni eredmény 12,9 milliárd forint volt, 30 százalékkal több a tavalyi első negyedévinél - közölte a K&H Bank.

A nyereség elsősorban a magasabb üzleti volumeneknek és a növekvő ügyfélszámnak, valamint a hitelezési költségek további csökkenésének köszönhető.

A bevételek éves összehasonlításban 8 százalékkal nőttek az első negyedévben, elsősorban a nettó kamatbevétel 7,5, valamint a díjbevétel 10,6 százalékos emelkedése miatt.

Az ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya 1412 milliárd forint volt az első negyedévben, 9,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeként a hitelezés területén a K&H piaci részesedése a 2017. márciusi 10,1 százalékról 10,4 százalékra emelkedett 2018 márciusára.

A betétállomány 2244 milliárd forintot ért el, 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - idézi a közlemény Gombás Attilát, a K&H Csoport pénzügyi vezetőjét.

A nem-teljesítő hitelek aránya és a hitelezés költsége is tovább csökkent. A megtakarítások területén 3,1 százalékos volt a növekedés a befektetési alapoknál. Ezek eredményeként a hitel/betét arány 1,3 százalékkal 62,9 százalékra emelkedett - ismertette Gombás Attila.

A K&H Biztosító 1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el az első negyedévben, ami 22 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója szerint a nem-élet üzletágban minden fő termékcsoportban növekedést értek el, ami 12,4 milliárd forint bevételt eredményezett, ez éves összehasonlításban 10 százalékos növekedésnek felel meg. Az élet üzletágban elért teljesítmény elsősorban a nyugdíjterméküknek volt köszönhető, az előző év azonos időszakához képest 75 százalékos volt a növekedés.

David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója közölte: 15 és 20 éves futamidejű, végig fix kamatozású, az MNB által minősített fogyasztóbarát lakáshitelekkel egészítették ki a termékpalettát. Folytatják befektetéseiket digitális megoldásokba, a lakossági ügyfelek számára például bevezették a táblagépen történő elektronikus aláírást, ami papírt, az ügyfeleknek pedig időt takarít meg.

A vállalati ügyfeleknek az idei első negyedévben elindították a K&H Trade Club szolgáltatást, ami az európai országokban elérhető, nagyvállalatokat megcélzó kereskedelmi partnerkereső, számos piaci információval egy helyen.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás