Friss árfolyamok >>

Munkahelyek ezreitől bukhatnak el a britek, ha ezt nem lépik meg

2018. okótber 11. 17:06:00
Több ezer munkahely kerül át a britektől márciusig, ha nem sikerül kétoldalú megállapodással bebiztosítani a pénzügyi szektort.

A brit pénzügyminiszter egyetért az Angliai jegybank számításaival, miszerint a uniós kiválásig nagyjából 5 ezer pénzügyi szolgáltatással foglalkozó munkahelyet csoportosítanak át Európába, John Glen ugyanakkor hozzátette: a fennmaradó időben minden tőle telhetőt megtesz, hogy London továbbra is a világ pénzügyi központja maradhasson – írja a Reuters.

Továbbra is kritikus a helyzet a Brexit tárgyalásokkal, a bizonytalanságban lévő vállalatok pedig már nem várnak csodát és elkezdtek újabb központokat nyitni Európa-szerte – főként Párizsban és Frankfurtban, amitvel kapcsolatban a pénzügyminiszter bírálta is Franciaországot, véleménye szerint ugyanis a francia kormány előnyt akar kovácsolni a bizonytalan helyzetből.

Bár a nagyobb vállalatok még nem kezdtek komolyabb átcsoportosításba, szeptember végéig már több mint 630 pénzügyi munkahelyet helyeztek át Európába brit központú cégek. A pénzügyminiszter szerint szinte biztos, hogy a Brexit kapcsán születik valamilyen megállapodás a felek között, amely átmeneti időt biztosít a térségben a zökkenőmentes elszakadáshoz – ugyanakkor, ha nem kielégítőek a feltételek, London kénytelen megvédeni érdekeit - tette hozzá.

Kétoldalú megállapodás kell

A brit pénzügyi szektor több mint 70 milliárd fontot generál adóbevételeken keresztül, az Európai Unió pedig a legnagyobb exportpiaca a brit gazdaságnak. A pénzügyminiszter szerint London számára épp ezért fontos, hogy kétoldalú megállapodást kössön az EU-val, a londoni vezetés stratégiája, az ún. fehér könyv az egyenértékűség elvének érvényesítését javasolja. Ez az EU és egyes országok, például az USA és Szingapúr esetén érvényben lévő equivalence szabály bővítése lenne, ami leegyszerűsíti a kedvezményezettek tevékenységét az európai pénzügyi piacon.

Óriási bukás lehet a Brexit - a volt miniszterelnök új népszavazást akar

Az 1997 és 2007 közt 10 évig hatalmon lévő Blair újabb népszavazást akar. További részletek >>>

London szerint ugyanakkor a sima egyenértékűség nem elegendő az Egyesült Királyság és az EU pénzügyi rendszerei esetén, egy kétoldalú megállapodás azonban bebiztosítaná a brit pénzügyi szektort, mivel az EU nem vonhatna vissza könnyedén olyan jogokat, amelyeket korábban biztosított. John Glen elmondta: az Európai Központi Bank és a brit jegybank szakértői csoportjai közösen dolgoznak a megoldáson, ami mindkét fél érdeke.

Bár a vállalatok is kivárásra játszanak, már tárgyalnak Amszterdammal, Párizzsal, Frankfurttal és Dublinnal is egy esetleges áttelepülés feltételeiről. Tehát ha valamiféle megállapodás születik a Brexit kapcsán, mindenki marad a helyén, ellenkező esetben pedig gyorsan tudnak majd váltani.

Menekülnek a britek - már az állampolgárságukat is eldobnák?

A brit EU-tagság megszűnésének közeledtével egyre több, Franciaországban élő brit folyamodik francia állampolgárságért: a benyújtott kérelmek száma 2015 és 2017 között nyolcszorosára nőtt. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás