Friss árfolyamok >>

Egy német bankár békekölcsön kötvényt javasol az olaszoknak

2018. okótber 29. 06:06:00
Óriási az olasz államadósság, a kormány nem akar fegyelmezett költségvetést, az eurózóna viszont nem akar több mentést, főleg egy gazdag országét nem. Semmi baj, mondja a Bundesbank egy közgazdásza: finanszírozzák az olasz polgárok a saját populista kormányuk költekezését, vegyenek kötelezően államkötvényalapot.

Ajánlatunk

A Bundesbank közgazdásza, Karsten Wendorff szerint Olaszország más eset, mint például a görögök voltak, ugyanis meglehetősen gazdag ország (erre korábban már utaltunk: nem sokkal marad el az átlagbér a némettől), ahol a felsőbb rétegek igen csinos megtakarítással rendelkeznek, lenne miből finanszírozni saját adósságukat.

Nemzeti kötelező

Azonban nem egyszerűen arról lenne, szó, mint nálunk, hogy a piacinál lényegesen magasabb kamatot fizet az állam a lakossági megtakarítóknak, hanem kötelezővé tennék, hogy mindenki mondjuk a megtakarításai 20 százalékából vegyen nemzeti szolidaritási kötvényeket, amelyeket egy, az államadósságot megvásárló nemzeti alap bocsátana ki. A közgazdász szerint így az olasz államadósság felétől meg lehetne szabadulni, és miután kamatot kapna a kötelező befektetésre a lakosság, esetleg kicsivel a piaci fölött, nem érné kár.

Érdekes felvetés, kötelező államfinanszírozás nálunk a Rákosi-rendszerben volt, amikor az elvileg szabadon vásárolható békekölcsön kötvényt a gyakorlatban kötelezően kapta a dolgozó nép, a fizetése egy része helyett. A közgazdász azzal érvel, hogy ha az olasz kormány nem akar spórolni, hogy csökkentse adósságot, de azért az eurózónában is akar maradni, hogy megőrizze a nagy jólétet, akkor maguknak a jólétben élő olaszoknak kellene finanszírozni államukat.

Nemzeti problémát nemzeti szolidaritással

A német jegybanki közgazdászt vélhetően felbőszítette, hogy az olasz kormány azután is méretes hiánnyal akarja elfogadni jövő évi költségvetését, hogy az Európai Unió nem hagyta jóvá azt. Márpedig a nagy mentésekben jó rész jutott a német államra, így a jegybankra is, érthető, ha azt mondja egy dolgozója, hogy ebből elég volt, ha a választók populista kormányra szavaznak, akkor anyagi lehetőségeik szerint vállalják ennek következményeit. Nemzeti problémát nemzeti szolidaritással oldjanak meg, hangzik a vélemény.

A Bundesbank hangsúlyozta, hogy ezt a véleményt a közgazdász magánemberként fogalmazta meg, nem a jegybank hivatalos álláspontja, mindazonáltal kedvező lehet, hogy nem csak Brüsszelből és az EKB-tól kap utalást az olasz kormány arra nézve, hogy nem fogják országa helyett állni a számlát, ha költekezik.

És az önkéntes út?

Nem tudjuk megállni, hogy ne gondolkozzunk azon, nem működhetne-e az olaszoknál a mai magyar példa, vagyis, hogy a lakosság önként finanszírozza az államadósságot. Ehhez a lejáró kötvények helyett vonzó kamatozású állampapírokat kéne kibocsátani (2-3 százalékos kamat, ahogy nálunk is, bőven elég lenne), hisz egyébként az olaszok is csak 0 kamatot találnak a bankokban, legalábbis egyelőre.

Ráadásul ezt nem csak az olaszok vennék, hanem az eurózóna sok más polgára is, miután nincs árfolyamkockázat (szemben a forintkötvényekkel). Valószínűleg azért nem gondoltak eddig ilyesmire, mert sokkal olcsóbban is ment a finanszírozás, ahogy menne továbbra is, ha most nem eresztenék el a költségvetést.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás