Friss árfolyamok >>

Óriási állami szálloda épül a Fertőn

2018. okótber 26. 11:39:00
Újra előkerült a Fertő-tó fejlesztése a soproni közgyűlésen.

Ajánlatunk

Ez az ország legnagyobb turisztikai beruházása, a közbeszerzés folyamatban van, a mélyépítési kiviteli tervek készek – mondta a képviselőknek Kárpáti Béla, a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A vízitelep turisztikai modernizációjának koncepcióját most pontosítani kellett, méghozzá a cölöpházak miatt. A hatályos jogszabályok ugyanis nem teszik lehetővé a leégett házak újjáépítését. A vízitelep fejlesztésének célja, hogy a régió legnagyobb horderejű turisztikai attrakciója legyen, ami valós gazdasági eredményeket hoz a térségbe - írja a Kisalföld.hu.

Biczi László (MSZP) és Gőbl Gábor (Mi Hazánk) két részt firtattak főleg: miért az állam építi a maximum négy szintesre tervezett szállodát, a másik, hogy mi lesz a tűzvész után épen maradt cölöpházakkal. Utóbbi esetében az derült ki dr. Sárvári Szabolcs jegyző válaszából, hogy az állam, mint a tó kizárólagos tulajdonosa, dönthet úgy, visszakéri a területet az eredeti állapotokban. Az önkormányzatnak nincs befolyása a házak jövőjére nézve.

A baloldal szerint az állam által épített szálloda teljesen új elem az egyébként általuk is támogatott eredeti tervben, ezért a szavazásnál tartózkodtak. A Mi Hazánk két képviselője pedig mondván, hogy az országosan egyedülálló állami szállodaépítésben nem kompetensek a városi képviselők, inkább nem is szavaztak. Így a végeredmény 12 igen, négy tartózkodás lett, ketten pedig nem vettek részt a döntésben.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás