Friss árfolyamok >>

Megengedhetetlen luxus? Sok magyar erre vágyik a leginkább

2018. június 27. 20:20:00
A gyerekes családok több mint kétharmadának lakásában van gyerekszoba, a többségüknél egy. A Fundamenta kutatásából azonban kiderül, hogy a gyerekek sokszor a kisebb szobába kényszerülnek a lakásban, így a legtöbb család nagyobb gyerekszobára vágyik. De hogyan alakítsunk ki megfelelő helyiséget?

Ajánlatunk

Az országos reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a hazai gyerekszobahelyzet meglehetősen széles szórású, jellemzően 7-16 négyzetméteres a gyerekeknek szánt helyiség, ezt közölte a Fundamenta a Privátbankár.hu-val. Sokan egyébként eleve úgy is keresnek lakást – a biztonságos és jól megközelíthető környék mellett –, hogy legyen benne gyerekszobának kialakítható helyiség.

 

Az országos reprezentatív kutatás eredményeiből kiderül, hogy a kiskorú gyermekkel rendelkezők 87 százalékának lakásában van külön gyerekszoba. 53 százalékuk egy ilyen helyiséget említett, 29 százalékuk kettőt, és mindössze 5 százalékuk jelezte, hogy 3 vagy több gyerekszobával rendelkezik. Az eredmények alapján amíg a kétgyermekes családoknál javul a helyzet (89%), addig a 3 vagy több gyermekkel rendelkezőknél valamelyest romlik: közülük kevesebben említették, hogy külön helyiségben nevelkednének a gyerekek (83%).

Van, ami nem változik?

A Fundamenta kutatásának eredményei szerint a hazai gyerekszobák a legtöbb esetben 7-12 (32%) és 13-16 négyzetméter (27%) nagyságúak. A legtöbben (47%) a jelenleginél nagyobb gyerekszobát szeretnének, amelynek mérete elvárásuk szerint jellemzően 13-16 négyzetméter (27%) vagy 17-20 négyzetméter (21%) közötti lenne. 11 százalék említette, hogy 21-25 négyzetméteres gyerekszobára vágyik a lakásában, ennél nagyobbról már csak kevesebben tettek említést (8%).

 

Az eredmények szerint a jelenlegi helyzet hasonló a mai felnőttek gyerekkorához. a megkérdezettek 87 százalékának volt gyerekszobája, önálló helyiségben 37 százalékuk, testvérrel megosztott szobában pedig 50 százalékuk nevelkedett – a gyerekszobák mérete a többségnél (52%) 7-16 négyzetméteres volt.

Vodafone Tippek
Amit minden kkv-nak tudnia kellene: mire jó a felhő?

Amit minden kkv-nak tudnia kellene: mire jó a felhő?

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás