Friss árfolyamok >>

Ezrek lélegezhetnek fel a kormány bejelentése után

2018. november 7. 12:47:00
A Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná a kedvezményes, 5 százalékos áfa határidejét. Az ingatlan.com szerint ezzel több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz - nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet.

Ajánlatunk

MTI Fotó: Bugány János
MTI Fotó: Bugány János

Levegőhöz jut az eddig megfeszített tempóban működő a lakásépítési piac, ezáltal az új lakások iránti kereslet kiegyensúlyozottabb lehet egy most bejelentett kormányzati lépés eredményeként. (Itt írtunk róla >>) A Pénzügyminisztérium ugyanis jogszabály-módosítást kezdeményez, amelynek értelmében a 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására 2023 végéig vonatkozna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs. Szintén 2023 végéig meghosszabbítaná a javaslat az kedvezményes áfaidőszakot azoknál a 300 négyzetméternél kisebb családi házaknál, amelyek építését 2018. november 1-ig bejelentették.

Vége lehet a kapkodásnak, enyhülhet a drágulás üteme

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy az építőipari szakmai szervezetek javaslatain alapuló szabályváltoztatásról még nem jelent meg a törvényjavaslat és azt még nem fogadták el, de ha életbe lép, akkor a tervezhetőbbé válnak a fejlesztések. “A változtatás nyomán a már engedéllyel rendelkező beruházásoknál a fejlesztőknek nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, lesz elég idejük az építkezésre. Emellett a vevőknek sem kell tartaniuk attól, hogy a kivitelezésben tapasztalható csúszások miatt 2020-tól egyik napról a másikra akár 20 százalékkal megemelkedik a korábban kialkudott vételár a magasabb áfakulcs miatt” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője. Hozzátette: azoknak is kedvező a változtatás, akik már minden papírt beszereztek, sőt, akár le is szerződtek az építkezésre, de az építőipari kapacitáshiány miatt még nem tudtak belevágni.

A szabálymódosítással akár tízezres nagyságrendű építkezés menekült meg az esetleges áfaemelkedéssel járó kockázattól. A változtatás másik lényeges piaci hatása a szakember szerint, hogy lassulhat az új lakások drágulási üteme, hiszen a beruházók az elmúlt időszakban folyamatosan beárazták a 2020-ban életbe lépő áfaemelést. Balogh László elmondta, hogy a projektek újraütemezésével bizonyos – még csak tervezőasztalon létező – új lakások ára akár még csökkenhet is a korábban tervezett és kommunikált árszinthez képest.

Több százezer dolgozót érint

A módosítással az építőiparban kialakult munkaerőhiányból, például a projektek átadásának csúszásából adódó problémákat szeretnék orvosolni. Balogh László azt is elmondta, hogy a kedvezményes áfa meghosszabbítása makrogazdasági, munkaerőpiaci szempontból is fontos: az építőiparban foglalkoztatottaknak lesz munkájuk az építkezések vagy éppen utólagos munkák vagy lakásfelújítások miatt. Az ágazat ebből a szempontból évtizedes csúcson van: részben a lakásépítések felfutásának köszönhetően az idén már közel 340 ezren dolgoztak az építőiparban, nagyságrendileg annyian, mint 2007-ben, 2008-ban, amikor évente több mint 36 ezer új lakás épült évente.

Összességében az a lépés hozzájárulhat ahhoz, hogy a mostani lakásépítési kedv és ingatlanpiaci élénkülés kitarthat 2020 után is.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás