Friss árfolyamok >>

A kormány azt akarja, menjen a meggy

2019. július 6. 11:16:00
Ez most nagyon meggy! szlogennel vennének rá, hogy együnk többet a gyümölcsből.

Magyarország nagyhatalomnak számít a meggytermelésében, a rendkívül egészséges gyümölcs fogyasztása ugyanakkor alacsony, ennek megváltoztatását célozza az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

A lengyelek után

Jelenleg több mint 3400 magyar termelő termeszt meggyet mintegy 14 ezer hektáron, évente átlagosan 70 ezer tonna gyümölcsöt előállítva - ismertette az adatokat az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt tájékoztatása szerint Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője Lengyelország után, az unió pedig a világ meggytermésének harmadát adja.

Nemcsak arra buzdítanak, hogy együnk több gyümölcsöt, nemrég nyúl-, valamint galambhús fogyasztásának ösztönzésére is indult egy-egy kampány.

A nagyon jó minőségű magyar meggytermés több mint 80 százalékát Németországba exportálják, zömében befőttként. A hazai fogyasztásban is jelentős a befőtt aránya.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kampányban felhívják a figyelmet arra, hogy a meggy kiváló beltartalmú magyar gyümölcs. A meggyfogyasztás mellett számos érv szól, a gyümölcs sok antioxidánst tartalmaz, kiváló vértisztító, kálium- és kalciumtartalma kedvező, emellett jelentős B-vitamin forrás. Ennek ellenére a magyarországi meggyfogyasztás alacsony.

Feldman Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban támogatják az ültetvényfejlesztést, amelynek köszönhetően már több száz hektárnyi meggyültetvény újulhat meg. A friss meggy és meggylé fogyasztása beleillik az egészséges táplálkozás trendjébe, ezért cél, hogy a termelők olyan fajtákkal foglakozzanak, amelyeket hatékonyan termeszthető és friss, étkezési célú gyümölcsként jól értékesíthető - emelte ki az államtitkár. Annál is inkább - fűzte hozzá -, mert a tapasztalatok szerint a felvásárlási ár ingadozása leginkább az ipari feldolgozásra szánt gyümölcsöt érinti.

Kóstoló buliban és bevásárlóközpontban

A meggyfogyasztást ösztönző kampány a hétvégén Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon is tart, a fesztiválozók két napig kóstoltatják a meggyet, emellett a budapesti Allee-ban is lesz meggykóstoltatás öt alkalommal, 2019. július 8-12 között.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás