Teljes Privátbankár.hu

Talán mégsem maradnak sokan telefon nélkül jövő hónapban

2017. június 17. 09:20:00
A Vodafone és a Telenor szeretné, h hosszabb idő állna rendelkezésre az ügyfél-azonosításra, szerintük kevés az idő június 30-ig, túl sok ügyfél veszne el.

A Vodafone 2017 év végét tartja biztonságos határidőnek, a Telenor pedig októberig vagy legalább szeptemberig javasol hosszabbítást. A Telekom szerint ideálisabb lett volna egy valamivel hosszabb időszak, de a társaság mindent elkövet annak érdekében, hogy az ügyfelek a megadott határidőre elvégezhessék a regisztrációt.

Vodafone

A Vodafone pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint a Belügyminisztérium által üzemeltetett, adatellenőrzésre szolgáló rendszer elmúlt hónapokban tapasztalt gyakori hibái és leállásai miatt kétséges, hogy az összes a feltöltőkártyás ügyfelet érintő adategyeztetést sikerül elvégezni június 30-ig, ezért az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a szolgáltatók számára is biztonságos határidőnek a társaság 2017 év végét tartja. Közölték azt is, hogy a Vodafone több alkalommal javaslatot tett a határidő kitolására, azonban ezeket eddig nem vették figyelembe az illetékesek.

Hozzátették, hogy a Vodafone az elmúlt hónapokban már több százezer adategyeztetést bonyolított le. A szükséges folyamatok lassan, de megfelelően zajlanak, az üzletekben egyelőre nem alakult ki sorban állás. A leggyorsabb és legkényelmesebb ügyintézést az online felület biztosítja, de emellett a Vodafone ügyfélszolgálati telefonszámán, valamint személyesen a szolgáltató üzleteiben, továbbá 85 postahivatalban is elvégezhető az adategyeztetés. Közölték azt is, hogy a Vodafone munkatársai a telefonos és a személyes adategyeztetés alkalmával is elkérik az ügyfelek e-mail címét, amelynek megadása csak azok számára kötelező, akik a június elején indított online felületen szeretnék egyeztetni adataikat.

Telenor

A Telenor az MTI érdeklődésére szintén azt közölte, hogy többször jelezték már hivatalosan az igényüket a határidő hosszabbítására, folyamatosan egyeztetnek a hírközlési hatóság és a Belügyminisztérium képviselőivel, rendszeresen adnak visszajelzést az adategyeztetés menetéről. A társaság szerint nagyon rövid a törvényben meghatározott határidő és esetenként akadozik a Belügyminisztérium központi adatbázisa, ahol az adatokat le kell ellenőrizni, ezért előfordulhat hosszabb ügyintézés. Hozzátették, hogy a társaság októberig vagy legalább szeptemberig javasolna hosszabbítást.

A Telenornál már több százezer adategyeztetés megtörtént, minden érintettnek küldtek SMS értesítést, de még sokan nem jelentkeztek, így szintén százezres nagyságrendű azoknak a száma, akik nem kezdték el az adategyeztetést. Közölték, hogy a Telenor ügyfelei a társaság üzleteiben személyesen, online a szolgáltató weboldalán, továbbá 380 postahivatalban is egyeztethetik adataikat.

Telekom

A Telekom azt írta: valóban ideálisabb lett volna, ha egy valamivel hosszabb időszak áll rendelkezésre, (akár néhány hét is segíthetett volna), de a társaság mindent elkövet annak érdekében, hogy az egyeztetési folyamat egyszerű legyen az ügyfelek számára, és a megadott határidőre odaérjenek. Jelezték, hogy a hatóságokkal folyamatosan egyeztetnek a regisztrációs folyamatról.

A Telekom ügyfelei online felületen, telefonon, személyesen a szolgáltató üzleteiben és a postahivatalokban is intézhetik az adategyeztetést. A társaság eddig még nem tapasztalt torlódást, a kiküldött tájékoztató SMS-ek, ügyféltájékoztatás és a sajtómegjelenések hatására ügyfeleik már nagy számban regisztráltak, kétharmaduk az online csatornát választotta. Ugyanakkor a következő időszakban a Telekom arra számít, hogy nagyon erős lesz a forgalom minden csatornán. Felhívták a figyelmet, hogy július elsején a nem regisztrált kártyákat a törvényi kötelezettségnek eleget téve ki kell kapcsolniuk.

Még csak a harmada

A jogszabály szerint megszűnik az az előfizetés, amelyik esetében az adategyeztetés nem történik meg a június 30-i határidőig. Karl Károly, az NMHH hírközlés-felügyeleti főosztályvezetője korábban jelezte: annak nincs akadálya, hogy határidő utáni egyeztetéssel a szolgáltatók visszakapcsolják a kártyákat, hozzátette ugyanakkor, hogy a hivatalnak nincs tudomása a törvényben megszabott határidő módosításáról. Elmondta azt is, hogy az addigi adatok szerint a feltöltőkártyás adategyeztetés a mintegy 4 millió aktivált kártya mindössze egyharmadánál történt meg.


Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás

Legfrissebb