Friss árfolyamok >>

Nem néz ki rosszul a havi nagybevásárlás, de az alapélelmiszerek ára tényleg elszáll

2019. november 7. 16:45:00 – Gáspár András, Valkai Nikoletta
Első ránézésre nem is jártunk rosszul az élelmiszerárak változásával: az előző hónaphoz képest csökkentek egy kicsit az árak a hipermarketekben, tavaly novemberhez képest pedig átlag alatt drágult a nagybevásárlás. Ha viszont csak az alapélelmiszereket nézzük, akkor már csak úgy repkednek a kétszámjegyű emelkedések.

Made with Flourish

Ahogy közel 13 éve minden hónap elején, most is végiglátogattuk három hazai üzletlánc egy-egy hipermarketét, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Az eredmény első ránézésre (a vásárlók szempontjából) nem is olyan rossz: tavaly novemberhez képest valamelyest emelkedtek az árak, de az elmúlt hónapokban jellemző össz-inflációhoz képest alacsonyabb, 1,5 százalékos mértékben. (A fogyasztói árak legalábbis a KSH legfrissebb adatai szerint átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál.) Az előző havinál pedig olcsóbb lett a nagybevásárlás novemberben.

Egy év alatt az Auchan, az Interspar és a Tesco is emelt az árain, azonban nem jelentős mértékben: a legkevésbé az Intersparban drágult a bevásárlás (+0,7%), a legnagyobbat a Tesco emelte az árain (+2,7%). Az előző hónaphoz képest a Tesco és az Interspar gyakorlatilag nem változtatott az árain (pár forintos plusz-mínusz), az Auchan viszont közel 2 százalékkal kevesebbet kért a minta-élelmiszerkosárért, mint októberben.

A Tesco maradt így a legolcsóbb, viszont nagyon összerázódott a mezőny: alig 3 százalék a különbség a két véglet között, ami nem éri el a 600 forintot sem - most szinte tényleg mindegy volt, hol intézzük el a nagybevásárlásunkat.

Made with Flourish

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,7 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak, ami azt jelenti, hogy újra 20 ezer forint alá került a végösszeg. Éves szinten 1,6 százalékos átlagos áremelkedést mértünk - ez eddig a legalacsonyabb őszi érték.

Made with Flourish

Mi lenne, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják?

Megpróbálkozhatunk azzal is, hogy mindent ott veszünk, ahol a legolcsóbban adják. Ez vagy tripla bevásárlókört jelent (ami nem egy leányálom), vagy tripla bevásárlócsapatot, meglehetősen bonyolult koordinációval - mindenesetre így 18 416 forintból is megúszhatnánk a bevásárlást. Ez azonban csak alig 1500 forintos spórolást jelentene az átlaghoz képest, miközben a mezőny tagjai között ezúttal egyébként sincs nagy különbség, így nem nagyon éri meg a trükközés.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH pénteken teszi közzé az infláció októberi alakulásával kapcsolatos legfrissebb adatait.

Tavaly novemberhez képest jelentősebb, 10 százalékot elérő áremelkedést mértünk a banánnál (+19%), az almánál (+15%), a cukornál (+18,2%), a száraztésztánál (12,5%), a sajtnál (+12%), a kenyérnél (10%) és a tejfölnél (21%). Ahogy arról nemrég egy külön összeállításban is megemlékeztünk: a mindennapok során szükséges termékek, az alapvető élelmiszerek ára őrült módon elszállt az elmúlt időszakban  - az Árkosár-felmérés eredményeiben is tetten érhető folyamat, több alapélelmiszer is szerepel a legnagyobb éves áremelkedések listáján. Sokkal olcsóbban juthatunk viszont teához (-16%), UHT-tejhez (-21%) és krumplihoz (-12%), mint egy éve.

Az előző hónaphoz képest a tojás ára emelkedett a legjobban (+29%), de 10 százalékot meghaladó mértékben drágult a chips, a sajt, a túró rudi és a tejföl is. Komolyabb árcsökkenést egy hónap alatt a krumpli, az alma, a liszt és egyes üdítők esetében mértünk.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal is választottunk 3 terméket, és megnéztük, márkára és minőségre való tekintet nélkül hol tudnánk a legolcsóbban beszerezni őket.

Elkezdődött újra a száraz november - aki nem szeretne lemondani a sörről, de tagja akar maradni az újkeletű mozgalomnak, választhatja az alkoholmentes változatokat. Ezek közül is azokat néztük meg, amelyek teljesen alkoholmentesek, 0,0% az alkoholtartalmuk (merthogy alkoholmentesnek nevezhető az a termék is, amely egyébként legfeljebb 0,5 százaléknyi alkoholt tartalmaz). A legolcsóbban 199-ért Drehert találtunk - az Intersparban ennyiért "rendes" Dreher 24-et adtak, az Auchanban pedig a gyümölcsös változatokat. A Tescóban 209 forint volt egy doboz Dreher gyümölcsös sörpótlék, 219 forint pedig a Buckler.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>>

Márton-naphoz közeledve a libacombot és a vörös- (más értelmezésben lila-) káposztát is megnéztük, hol kaphatnánk meg a legolcsóbban. A Tescóban ottjártunkkor egyáltalán nem árultak libahúst, az Intersparban pedig egész libát találtunk kilónként 1399 forintos áron. Az Auchanban 2299 forintért vehettünk libacombot.

Lilakáposztát legolcsóbban az Intersparban vehettünk, 199 forintért kilónként, az Auchan és a Tesco pedig egyaránt 299-ért adta.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás