Friss árfolyamok >>

Stratégiát vált a Fundamenta

2019. november 8. 13:27:00
A Fundamenta új stratégiáját, bővülő szolgáltatási palettáját megújulás követi a marketingkommunikáció területén is. A társaság meghívásos tendert írt ki a márka új reklámfilmjének elkészítésére. A tendert a Positive Adamsky reklámügynökség nyerte meg.

A Fundamenta ez év június 28-án hirdette meg zártkörű pályázatát az image-építő kreatív koncepció kidolgozására, valamint a reklámfilm koncepciójának felvázolására.  A zártkörű tenderre három kreatív ügynökség kapott meghívást, a résztvevőknek egy hónap állt rendelkezésükre a feladat elkészítésére és az ajánlattételre. A megrendelő a koncepció kidolgozása mellett többek között a versenyzők referenciáit, cégbemutatóit és 2018-as működési eredményeit is figyelembe vette.

„Piacvezető márkaként olyan partnert kerestünk, amely a megfelelő üzenetek megfogalmazásában is segítségünkre lett. A „Biztos pont a jövőben is” kampány-szlogennel azért vagyunk különösen elégedettek, mert eltér a pénzügyi szférára jellemző, szokványos, gyakorta elcsépelt jelzőktől, ráadásul utal a cég stabilitására, piacvezető szerepére, és a Fundamenta immár több mint két évtizedes vezető szerepére a lakás-takarékpénztári piacon” – összegezte Szabó Linda a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.

Nagy Márton a Positive Adamsky kreatív managing partnere kiemelte, hogy a rendhagyó feladat, megtiszteltetés volt cégük számára, mely komoly kihívás elé állította az ügynökséget.  A Fundamenta új reklámfilmjének és kampány-szlogenjének megalkotása nem szokványos lépés a pénzügyi szektorban, úgy hogy kifejezetten „image-építő” megjelenésekben kellett gondolkodiuk.

A reklámfilm elsődleges célja nem az értékesítés volt, ami manapság ritkaság a pénzügyi szektor reklámfilmjeinél” – jegyezte meg a szakember.

A tendergyőztes cég az októberi, tv-fókuszú image-kampány után egy erős online fókuszú termék kampányon is dolgozik, ami novemberben lesz látható.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás