Teljes Privátbankár.hu

Különleges pénzügyi vetélkedő indul középiskolásoknak

2017. okótber 12. 13:23:00
Pénzügyi tudatosságról szóló verseny indul középiskolásoknak.

Elindult az Intrum Justitia pénzügyi tudatossági vetélkedője. A Zsebpénzügyes névre keresztelt programra 16-17 éves középiskolai tanulókból álló, 3 fős csapatok jelentkezhetnek, október 4. és 25. között ezen a weboldalon.

Így zajlik majd a verseny

A versenyzők felkészülését egy felnőtt támogató, tanár vagy szülő segíti. A vetélkedő egy online kvízzel veszi kezdetét október 27-én. Azok a csapatok, amelyek sikerrel vették az első akadályt (megyénként 5-5), a szintén online november 10-i második fordulóba jutnak, ahol már hosszabb, kifejtendő kérdésekre kell válaszolniuk.

A vetélkedő zárásaként a legmagasabb pontszámot elérő, összesen 21 (megyénként egy, és két budapesti) csapat Budapesten, az élő döntőben mérik össze pénzügyi tudásukat. A döntőn egy esettanulmány keretében tesztelik a résztvevők pénzügyi felkészültségét.

A megoldásokat minden csapat egyénileg prezentálja a közönségnek és a zsűrinek, amely Felfalusi Péter az Intrum Justitia vezérigazgatója, a Studium Generale képviselője, továbbá Osváth Richárd paralimpikon, kerekesszékes vívó hármasából fog állni. A döntő moderátora Buda Márton rádiós műsorvezető lesz.


Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás

Legfrissebb