Friss árfolyamok >>

Most aztán sírhat Argentína

2019. augusztus 12. 18:01:00
Egykor a világ egyik leggazdagabb országának számított Argentína, amely azonban évtizedek óta egyik gazdasági válságból a másikba fordul. A regnáló elnök, Mauricio Macri hiába próbált reformokat bevezetni, és konszolidálni a gazdaságot, a választók úgy tűnik a megszorítások miatt súlyosan megbüntetik.

Hétfőn nagyon komolyan zuhant az argentin kötvények árfolyama, és lőtt ki az állampapírok hozama. Eközben pedig a peso árfolyama beszakadt a dollárral szemben. A háttérben az elnökválasztás első fordulójának eredményei állnak. Azon ugyanis a vártnál jóval nagyobb arányú vereséget szenvedett a jelenleg hivatalban lévő elnök, Mauricio Macri. A jobbközép erőket képviselő politikus 2015-ben ütötte ki a hatalomból az országot a totális káosz felé kormányzó peronista Cristina Fenándezt. A korábbi elnöknő és férje, a posztot előtte betöltő Nestor Kirchner amellett, hogy az ország gazdaságát nem tudta - és elemzők szerint nem is akarta - kivezetni az akut gazdasági válságból, állítólag komoly korrupciós visszaéléseket is elkövettek. Így annak idején nem volt meglepő, hogy megbuktak, a hatalmat átvevő jobbközép erők pedig megpróbáltak valamit kezdeni a helyzettel.

Természetesen ezt nem lehetett érdeksérelmek nélkül megoldani, Macri a bevezetett reformok keretében ugyanis komoly megszorításokat vezetett be. Az argentin elnök  adóemelést vezetett be és visszafogta az állami kiadásokat, ezek a populista politikához szokott országban nem különösen népszerűtlen lépésnek bizonyultak, és az immár ellenzékbe került peronisták mind a politikai fórumokon, mind az utcán tüntetések formájában több alkalommal nemtetszésüket fejezték ki.  

Ebben a közegben úgy tűnt, akár még Cristina Fenández számára is  jó esély kínálkozik, hogy visszatérjen a hatalomba, ám végül nem ő, hanem Alberto Fernandez indult a posztért. Igaz, az elnökjelölt jóbarátja a politikusnőnek, hiszen együtt szoktak kocogni. Emellett komoly munkakapcsolat is van közöttük, hiszen Alberto Fernandez töltötte be a miniszterelnöki posztot Néstor Kirchner alatt és egy ideig Cristina Fernández de Kirchner regnálása idején is. Ráadásul úgy tűnik, Alberto Fernandez az elnökválasztás első fordulójának eredményeit látva sikerrel veszi vissza az elnöki posztot a perontistáknak. A hétfőn közzétett adatok szerint a szavazatok 99 százalékának összesítését követően ugyanis 47 százalék feletti eredményt értek el, szemben a Macri vezette formációval, amely 32 százalékot kapott. Az elemzők szerint ekkora hátrányt aligha fog ledolgozni a mérsékelt erőket képviselő elnök a második fordulóra.

Így talán az sem véletlen, hogy az argentin peso hétfőn beszakadt, az árfolyama egyetlen nap alatt 25 százalékkal zuhant. A dollárral szemben pénteken a 45-ös szinttel szemben hétfőn már egy dollárért 56 pesót kell adni ma a bankközi piacon. Hasonló pánik volt más argentin eszközök kapcsán is, az euróban nominált kötvény hozama 3 százalékkal ugrott meg ma. Összeomlott a Buenos Aires-i tőzsde is, amelynek irányadó indexe 22 százalékkal zuhant hétfőn.


A már említett Cristina Fenández a nyáron jelentetett meg egy könyvet, amely azonnal bestseller lett, ráadásul az államfő választási kampány része is lett. A közvélemény kutatások szerint a könyv megjelenése után tovább esett Macri népszerűsége. Az elemzők azzal is riogatnak, hogy Alberto Fernandez a háta mögött  Cristina Fernández de Kirchnerrel győzelme esetén felmondja az IMF-fel kötött megállapodást. Ez ugyan a dél-amerikai országban óriási felháborodást váltott ki, ám két éve segített megelőzni az államcsődöt. A Valutalap kiebrudalás a várakozások szerint Argentínát ismét az ezredforduló időszakhoz hasonlóan pályára állítja, amelynek a vége fizetésképtelenség lesz. Rosszabb esetben pedig akár a venezuelai helyzethez hasonló polgárháború közeli állapotba is taszíthatja az országot.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás