Teljes Privátbankár.hu

Meghalt az Angela Merkelt útjára indító kancellár

2017. június 17. 10:49:00
Tegnap 87 éves korában meghalt Helmut Kohl, aki az NSZK-t, majd az egyesült Németországot összesen 16 évig irányította. Ő fedezte fel és emelte magas posztra a keletnémet Angela Merkelt, aki Kohl visszavonulása után mindössze 7 évvel át is vette az ország vezetését, és ha idén újraválasztják, neki is meglehet a 16 év.

Ajánlatunk

Politikusi pálya

Helmut Kohl 1930-ban született Ludwigshafenben. Egyik bátyja fiatal katonaként halt meg a második világháborúban, őt magát 1945. április 20-án, 15 évesen besorozták a Hitlerjugend egyik szervezetébe és egyúttal a hadseregbe is, ahogy a háború végén minden 15 éves fiút. Szerencséjére harcolnia már nem kellett, miután két héten belül elesett Berlin, 3 héten belül pedig véget ért a háború.

A következő évben már be is lépett a frissen alakuló CDU-ba, 18 évesen teljes jogú tag lett. 1959-ben a párt ludwigshafeni szervezetének vezetője lett, 1969-ben pedig Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke. 1973-ban lett a CDU vezetője, 1982-ben pedig egy koalíciós kormány élén az NSZK kancellárja lett. Következő évben megnyerte a választásokat, és 1998 októberéig folyamatosan hatalmon is maradt, miközben az egyesülés következtében hatalma 1990-ben az egész egyesült Németországra kiterjedt.

Az országegyesítés kancellárja

Kancellárságának kezdete nagyjából egybeesik Ronald Reagan amerikai elnök és Margaret Thatcher brit miniszterelnök hatalomra kerülésével. Mindhárman kemény vonalat képviseltek a Szovjetunióval szemben, amely ennek hatására gazdaságilag meg is roppant, majd össze is omlott. Így jöhetett létre a német egység, amelyről Kohl kancellársága elején nem is álmodhatott, hisz senki nem tudta elképzelni, hogy ilyen hamar sor kerül rá. Kétségtelen, hogy ugyanakkor leginkább nem neki, hanem Mihail Gorbacsovnak köszönhető a döntés, hisz neki kellett elengedni az NDK-t a szovjet blokkból.

A kommunizmust megrengető trojka, Margaret Thatcher, Helmut Kohl, Ronald Reagan
A kommunizmust megrengető trojka, Margaret Thatcher, Helmut Kohl, Ronald Reagan

Kohl feladata érdekes módon a nyugat-európai vezetők meggyőzése lett, akik hirtelen megijedtek az egyesült Németországtól, egy pillanatra hatalmába kerítette őket a régmúlt emléke. Kohl, az elkötelezett européer azonban gyorsan meggyőzte őket, hogy a demokratikus, egyesült Németország azon dolgozik, hogy soha ne legyen több komoly európai konfliktus, éppen ezért szorgalmazta az európai integráció elmélyítését, az euró megalkotásában és bevezetésében is döntő része volt.

Visszavonulás

1998-ban, 16 évi kancellárság után a németek a szociáldemokratákra szavaztak, és Gerhard Schröder lett a kancellár. Az ok alapvetően a magas munkanélküliség volt, hisz ez volt az NDK felzárkóztatásának, integrálásának legnehezebb időszaka, amely azóta már tökéletesen sikerült, hisz ma a német munkanélküliség történelmi mélységben van. Kétségtelen, hogy egyébként is kijár egy változás 16 év után a demokráciában.

Politikai utóda

Angela Merkel rögtön az egyesítés évében, 1990-ben megtetszett Kohlnak, be is emelte kormányába, sőt viccesen lányának nevezte. A lány gyorsan követte a politikai apa útját: két évvel Kohl visszavonulása után már a CDU vezetője lett, 2005-ben pedig Németország kancellárjává választották, majd utána még kétszer sikerült neki nyerni. Idén a negyedik ciklusért is ringbe száll, ha sikerül neki, ő lesz az egyesült Németország Bismarck óta leghosszabban regnáló kancellárja (Kohl 16 évének fele csak az ország egyik, bár nagyobbik részére korlátozódott, a másikban Erich Honecker volt a vezető).

Legfrissebb


Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás