Friss árfolyamok >>

Körvonalazódik Matolcsyék célja - vajon tényleg tartható a 3 százalék?

2018. május 22. 15:57:00
Az elemzők szerint továbbra is ekkora infláció lebeg a jegybank szeme előtt.

Ahogy arról korábban írtunk, hozta a papírformát a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és a várakozásoknak megfelelően nem változtattak az alapkamaton. Ez így továbbra is 0,90 százalék maradt, míg az egynapos betéti rátát -0,15 százalékon hagyták. Az Equilor senior elemzője, Varga Zoltán szerint a jegybanki kommüniké szerint továbbra is az inflációs cél fenntartható elérését tartják szem előtt, erre azonban erős hatással van a nemzetközi pénzügyi hangulat, ezt közölte a Privátbankár.hu-val. Az előző kamatdöntési ülés óta eltelt időszakban a dollár érdemben felértékelődött, az USA hosszú hozamai emelkedtek, miközben a feltörekvő piaci kockázatvállalási kedv romlott. A közvélemény ennél erősebb kommentet várt, így a szakember gyengülésre számít a forint árfolyamában.

Eközben a Takarékbank elemzője, Suppan Gergely emlékeztetett: a közelmúltban a jegybank nem szokványos eszközökkel kívánta finomhangolni a monetáris politikát, amelyek közül az egyik legfontosabb eszköze a 3 hónapos betétállomány szűkítése, ennek mértékét 75 milliárd forintban korlátozták.  A nem konvencionális lépésekre azért került sor, mivel az MNB friss előrejelzése szerint a 3 százalékos inflációs cél elérése csak 2019 közepétől várható, így a korábbi előrejelzésekhez képest még későbbre került, ráadásul a külső környezet továbbra is lefelé mutató inflációs kockázatot hordoz. Emiatt 2019 második feléig az elemzők nem számítanak kamatemelésre.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás