Friss árfolyamok >>

Hét éve nem láttunk ilyet a gazdaságban – csak Trump bele ne tenyereljen!

2018. március 13. 15:39:00
Javított az OECD a gazdasági előrejelzésén, csak egy kereskedelmi háború közbe ne jöjjön.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az elmúlt hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékos növekedéssel számol idén a világgazdaságban a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően. Ilyen magas utoljára 2011-ben volt, akkor 3,7 százalékos volt a bővülést. Ugyanakkor a párizsi székhelyű szervezet szakértői egyetértenek abban, hogy az – elsősorban amerikai oldalról érezhető – protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra.

Amerikán a világ szeme

A prognózist részben az amerikai adócsökkentést illető várakozásokkal indokolták. Ahogy arról már korábban írtunk, tavaly decemberben végül elfogadták Trump adócsökkentési reformjait, emiatt az OECD szerint a világ legnagyobb gazdasága a korábban vártnál erősebb növekedést fog elérni. Az új előrejelzés szerint idén 2,9 százalékkal, jövőre pedig 2,8 százalékkal gyarapodhat az Egyesült Államok hazai összterméke, a novemberi várakozásokhoz képest a 2018-ra várható növekedés ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,7 százalékponttal emelték.

Ugyanakkor figyelmeztettek arra is, hogy a vállalatok adóterheit csökkentő politika csak rövid távon kedvez az amerikai gazdaságnak, középtávon már óvatosnak kell lenni, mert az még nagyobb költségvetési hiányt okozhat és fokozhatja az inflációs nyomást. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve valószínűleg négyszer emel kamatot idén az infláció erősödése miatt - vélték ezúttal a nemzetközi szervezet szakértői, akik novemberben még három kamatemelést jósoltak 2018-ra.

Kereskedelmi háborúkat könnyű nyerni?

Az egészhez hozzájárul még az elmúlt hetekben kirobbant kereskedelmi vita, miután Trump importvámot vetne ki az acélra és az alumíniumra, ami az OECD szerint kereskedelmi háborúba sodorhatja a világot, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő, a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító G20-csoport ugyanakkor a várakozások szerint robusztus ütemben növekszik majd: a 2017-ben elért 3,8 százalék után idén 4,1 százalékkal, 2019-ben pedig 4,0 százalékkal bővülhet, mindkét értéket 0,2 százalékponttal javították a friss prognózisban.

Az OECD szakértői hangsúlyozták, hogy egy sor olyan intézkedést lehet tenni, amelyek elősegítik a középtávú növekedés fenntartását. Így például a kormányoknak dinamizálniuk kell a strukturális reformok végrehajtására tett erőfeszítéseiket, különösen az adózás és a szakképzés terén, a fejlett országban pedig a fiskális politikával támogatni kell a keresletet, nem pedig túlösztönözni.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás