Teljes Privátbankár.hu

Befalap

Jó kis évük volt a hazai ingatlanalapoknak tavaly – ennyivel lehetett gazdagodni

Tavaly a Magyarországon működő nyilvános ingatlanalapok átlagos hozama évi 4,7 százalékos volt, ami eléggé szép teljesítmény a kamatszinthez képest. Még jobb az eredmény, ha csak a forintban kibocsátott papírokat figyeljük. A változó kamatozású lakossági állampapírokat azonban így sem sikerült nagy mértékben túlszárnyalni.

A részvényalapok éve volt tavaly – mit gondolsz, mekkora a csúcshozam?

Tavaly hatalmas emelkedés volt számos részvénypiacon, ami a hazai részvényalapok teljesítményében is tükröződik. Az első 50 legjobb hozamú nyilvános befektetési jegy mind részvényekbe fektetett, igaz, némelyik részpiacon, mint Oroszországban veszíteni is lehetett. Az abszolút hozamú alapok teljesítménye inkább vegyes volt, a kötvényjellegű befektetések pedig jó, ha nem vitték a pénzt.

Lehet, hogy uránbánya-részvényes és török banktulajdonos vagy, csak nem tudsz róla?

Forintodból dollárt, török lírát, ezüstöt, búzát, uránbánya-részvényt, orosz, török bankot vesznek. Kakaót, olajat, amerikai részvényt, német államkötvényt shortolnak. Mozgalmas az OTP abszolút hozamú alapjainak élete a havi jelentéseik tanúsága szerint.

Lecsapott a jegybank – felfüggesztettek egy alapkezelőt

Az MNB részlegesen felfüggesztette a DIVINUS Befektetési Alapkezelő Zrt. portfóliókezelési, illetve egyes kiegészítő tevékenységeit.

Több mint 80 milliárddal híztak a befektetési alapok

A befektetési alapok vagyona októberben 84 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal nőtt

Ekkora tranzakció még nem volt a magyar piacon

Az MKB és a CIG Pannónia vagyonkezelői üzletágainak frigyéből új alapkezelő született, amely az ötödik legnagyobb a piacon, de arra törekszik, hogy hamarosan a harmadik, esetleg a második legyen. A 730 milliárd forintos kezelt vagyon nagy része vegyes és kötvényalapokban van, amiben erősíteni szeretnének, az az abszolút hozamú alapok kategóriája.

Már a magyar piacon sincs biztos nyereség - hova kerülnek a megtakarításaink?

A régi rossz tapasztalatok miatt a magyar kisbefektetők számára méginkább felértékelődött a biztonság fogalma - mind a szolgáltatók, mind pedig a befektetési lehetőségek kiválasztásánál ez az elsődleges szempont. A befektetői környezet nagyot változott, nincs biztos nyereség - változott a megtakarítások szerkezete, szépen bővül a befalapok vagyona, de rengeteg pénz áramlik ki az ingatlanpiacra is. Interjú Schuszter Péterrel, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával.

Hova tegyük a pénzünket? Ez most a magyarok kedvence

Mely befeketési alapba került a legtöbb pénz?

Ebből akkora nagy baj lesz, ami elől sehová sem lehet elbújni

A Concorde Alapkezelő Hold-ra változtatta a nevét, amivel azt szeretnék sugallni a befektetőknek, hogy tartsák befektetési jegyeiket, ne ugráljanak feleslegesen ki-be az alapokból. A szakemberek szerint ez a kötvényhozam őrültség, a világ ennyire eladósodva még soha nem volt, amiből még nagyon nagy válság lehet.

Vége a részvénypiaci emelkedésnek? Nyakunkon az összeomlás?

Tíz évvel ezelőtt csúcson voltak a részvénypiacok, majd jött a válság, az összeomlás. Most drágábbak a részvények, mint akkor voltak. Az Aegon Alapkezelő szakemberei szerint ennek ellenére érdemes még részvényeket tartani, nem várnak hirtelen összeomlást. Legalábbis ha a tőke változatlanul oda áramlik, és a vállalati eredmények is tovább javulnak.

Ez az egyetlen dolog, ami megfékezheti az árfolyamok száguldását

Csúcson, mármint csúcs alacsonyan áll a hazai államkötvények hozama. A részvényárfolyamokról minden nap megemlékezik a sajtó, a kötvényekről szinte soha, pedig a magyar befektetőknek is sokkal több van belőlük, mint részvényekből. Régen várnak a szakemberek egy kötvénypiaci fordulatra, amely azonban nem akar megérkezni.

Mégis, mennyi ideig kell lakásra spórolnom?

A jelenlegi kamatok mellett sem elhanyagolható tényező, ha befektetjük a pénzünket és spórolunk. Kérdés azonban, mit csinálnak közben a lakásárak, mennyire emelkednek tovább. Nem árt minél hamarabb elkezdeni spórolni.

Mekkora hozamot értek el a magyar pénzvarázslók?

Elég forró nyár volt a tőkepiacokon is, alig lehetett unatkozni, hol egy koreai rakéta, hol egy jó kis amerikai politikai botrány, hol egy hurrikán borzolta a kedélyeket. Elvileg ideális terep a hazai befektetésijegy-palettán a legkockázatosabbak közé tartozó abszolút hozamú alapok számára. Milyen lett az eredményük?

Romokban a dollár és a font, Mészáros Lőrinc pulykát reptet

Péntek délután megindult a dollár és a font újabb mélyrepülése az euróhoz képest, és ez ma is tart. Az elmúlt hetek kispapír-őrülete után most kiderült, hogy volt némi alap: az egyiket, nevezetesen az Appeninnt mégiscsak Mészáros Lőrinc vette, a többieket a lendület vitte. Esik a DAX, erősödik az arany.

Egy szokatlan megoldás hozhat villámgyors internetet az otthonunkba

Az a netsebesség, ami nekünk Európában már természetesnek számít, még csak álom az Egyesült Államokban. A Verizon telekommunikációs szolgáltató azonban most nagyot dobna az otthoni internetezésben: házhoz viszik az 5G-s vezeték nélküli internetet, amivel egy csapásra piacvezetővé válhat a kemény versenyre kényszerített vállalat.

Ennél a befektetésnél nagy vérengzés várható szeptemberben

Látványos nyereségek és hatalmas vagyonvesztés forrása volt egyszerre az utóbbi egy évben a VIX index, de lehet, hogy nemsokára fordul a kocka. A nagy ijesztés nemrég Korea kapcsán megvolt, de a szeptember is forró lehet. A brókercégek már nagyon készülnek a vérengzésre.

Tombol a nyár – megérzik a befektetési alapok

20 milliárd forint mínusszal zártak júliusban.

Már épp bezárták volna a 12 milliárdos alapot, amikor jött a Konzum

Miután a fő befektetők már a kiszállást tervezték, a Diófa elkezdte bezárni a 12 milliárdos ingatlanalapot - aztán jött a Konzum, és átvette.

Túl az álomhatáron egy befalap-kategória: te miben tartod a megtakarításodat?

Júniusban 0,4%-os változást láthattunk a befektetési alapok vagyonában, ami 23 milliárd forintos pluszt jelent - az elmúlt hónapban több mint 31 milliárddal növekedett a befalapokban elhelyezett megtakarítás, amit ezúttal kissé csökkentett a hozam. Meglepő módon a pénzpiaci alapok között van olyan kategória, ahová már két hónapja dől a pénz - az abszolút hozamú alapok pedig 1000 milliárd fölé híztak.

FHB-arbitrázs, forint-short és dollár-long – a legnagyobb alapkezelő kulisszatitkai

Az OTP Alapkezelő abszolút hozamú alapjai közül több is a dollár erősödésére, a forint gyengüléséren számít. Van, aki szerint a részvénypiacok tovább emelkedhetnek, legfeljebb átmeneti korrekció várható, más viszont inkább kiszáll a gyorsjelentési szezon előtt. Volt, aki uránbányákat vett, más FHB-t.