Friss árfolyamok >>

Kevesebb a koca, drágább a sertéscomb – mit esznek a magyarok?

2018. március 13. 14:12:00
Felemás éve volt a magyar húsiparnak.

Kismalac a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány adományosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely községben 2015. május 5-én. 
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a baromfiinfluenza gazdasági hatásainak - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke.

A területek teljesítménye vegyes képet mutatott, a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos bővülése eredményezett. A húságazat összesen 746 milliárd forint termelési értéket állított elő tavaly, ebből a készítménygyártás 179 milliárd forintot, a baromfihús-feldolgozás 281 milliárd forintot, a sertés- és marhahús feldolgozás 285 milliárd forintot tett ki.

Kevesebb a koca

A sertésállomány tavaly 1,2 százalékkal, 30 ezerrel csökkent és decemberben 2,87 millió volt. Az Európai Unióban 2 százalékos növekedés volt jellemző.

A kocalétszám is csökkent, több mint 4 százalékkal, az állomány nagysága 171,5 ezerre szűkült, az unióban 3 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Tavaly 4,756 millió sertést vágtak le a húsipari cégek, ami 1,7 százalékos emelkedés egy év alatt, az unióban a vágásszám 260 millió körül alakult. Elmondta, 2014 óta, az élősertés és a félsertés áfájának csökkentését követően, a vágásszám 1 millióval, 27 százalékkal nőtt, miközben a sertések száma 4,5 százalékkal csökkent.

Az élősertés ára Magyarországon tavaly ismét meghaladta az uniós átlagárat, és a magyar vágósertés átlagára közel 11 százalékkal volt magasabb, mint 2016-ban.

Mi és mennyivel drágult?

Éves átlagban a legjobban a sertéscomb (9 százalék), a készítmények közül pedig az olasz felvágott (8 százalék) fogyasztói ára emelkedett. A rövidkaraj fogyasztói ára 5,7 százalékkal, a szárazkolbász, gépsonka, párizsi ára kilogrammonként 4-5 százalék körüli mértékben nőtt.

Folyik az ellenőrzés húsvétkor is

Magyar hús indulhat Keletre

8 baromfi vágóhíd, valamint 1 baromfi- és 2 sertésfeldolgozó üzem kapta meg az exportengedélyt a tajvani Állat- és Növény-egészségügyi Ellenőrzési és Karantén Hivataltól. Részletek >>>

Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára elmondta, az idén is mindent megtesznek az élelmiszerbiztonság védelme érdekében, így a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal a húsvéti időszakban is fokozottan ellenőrzi a húsokat és húskészítményeket.

Egyébként ilyenkor mintegy 6-6,3 ezer tonnányi füstölt áru fogy, amelynek értéke meghaladja a 7 milliárd forintot. Az évi sonkafogyasztás 25-30 százaléka ehhez az ünnephez kötődik, szalámiból és sonkaféléből fejenként mintegy 0,7 kilogrammot fogyasztanak a magyarok.

Legfrissebb


Friss árfolyamok >>

Powered by SaxoBank

Hírlevél feliratkozás